2001. 08. 07.

Kartal - Egyek

101 km

A rendelkezésre álló meteoelőrejelzés alapján, már kora délelőtt elkezdtem szervezni a csörlős üzemet, de nem nagyon akart összeállni a csapat. Sas András éppen ráért, a csörlőkezelő már megvolt, de még nem volt senki aki a csörlőautót fogja vezetni. Feleségem, Edit mentette meg a napot, kicsit nehezen, de elvállalta, így összeállt a csapat. Azt hozzá kell tenni, hogy éppen most csinálja a jogosítványát, akkor még éppen csak elkezdte a rutinozást. Készültünk, és pakoltunk. Szinte az indulás pillanatában jelezte Horvai Zoli, hogy neki éppen útba esik a kartali pálya, Ő is kijön a csörlésre. Így bebiztosítva, már nagy reményekkel indultunk Kartal felé.

Megérkezve gyors pakolás, szerelés, és a feladat kiírása következett. Az OMSz szerinti repmeteo 1500 méterre 350 fokos szelet jelzett, ezért Szeged látszott a legjobb feladatnak. Viszont a felhők nem olvastak repmeteo-t, mert kitartóan keleti irányba suhantak. Ez alapos ellentmondásnak tűnt, s okozott némi bizonytalanságot. Az a Szeged sehogyan sem tűnt jó feladatnak. A Horvai Zoli Füzesabonyt javasolta, de hogy megőrizzem tekintélyemet, én egy kicsit déliesebbre, Poroszlóra módosítottam, még mindig, a bennem rögzült meteo előrejelzés alapján. Kiírtam az új feladatot, gyors fotózás, és felkészültem a startra.

Az emelkedés, mint ilyenkor lenni szokott, a termikus aktivitásnak megfelelően egy kicsit darabos volt.
Horvai Zoli +600m-re húzott, és a leoldás helyéhez közel, rátaláltam az első termikre. Az első tekerés közben megfigyeltem a közeli tarlótüzeket, és igyekeztem elkerülni az emelkedő füstoszlopot. Emelkedés közben egy vitorla repült be alám, és én kihasználtam a lehetőséget, hogy egy pár felvételt csinálhatok - fölülről - a nagyobbik testvérről. Biztató volt a találkozás, hiszen ha a vitorlák is kinnt vannak távon, akkor nem lehet rossz idő. Még egy kis tekerés, és már nem volt más dolgom, mint elindulni a távra. A következő felhőt még jó kondícióban értem el, de ami utánna következett, az maga volt a rémálom. Amikor odaértem a következő felhőhöz, akkor már emelést nem nagyon, csakegy kis rángatást találtam alatta, olyan darabos termikmaradványokkal, amiben emelkedni már szinte semmit sem lehetett. Tovább menni semmi értelme nem volt, úgy tűnt egyenlő lett volna a leszállással. Keresve a lehetséges emelkedés helyét, a termiket, igyekeztem a legkisebb süllyedést keresve kihasználni azt. Hosszú percek teltek el, amíg megérkezett a várva-várt emelés, amivel ismét sikerült felhőalapra emelkedni. A következő felhőnél, szinte azonosan megismétlődött az előző eset. Nem volt sétagalopp. Idegileg eléggé fárasztó volt, azzal a feszültséggel repülni, hogy a rossz ütemű ”felhő alá” érkezések miatt, az egyébként bomba időben, idő előtt kikoppanok. Ez nekem, magamnak is elég ciki lett volna, de a barátok viccelődését kivívni az alulteljesített táv miatt, nos inkább minden figyelmemmel a termikekre koncentráltam. Füzesabony vonalába érve, némi szemrehányást tettem magamnak, amiért nem azt írtam ki. Horvainak igaza volt, az volt az igazi szélirány. Eszembe jutott, hogy ez már meg lenne, viszont a cél, Poroszló, két felhő között, egy nagy kék lukban volt. Mind a két felhő kerülő lett volna, ezért megkezdtem, mintegy 20 km távolságból, 2000 m magasságból a végsiklást. A sikláskalkulátorom 17 fölötti (talajhoz viszonyított) siklószámot mutatott, ezért bíztam benne, hogy elérem a célt. Nyakasságom miatt, mint később kiderült, kemény küzdelem várt rám.

Ahogy lenni szokott, a jókedv, az utólsó felhő elhagyása után hamarosan elszállt. Alig telt el pár perc, kellemetlen merülőzónán repültem át, és tehetetlenül, nagyon durván veszítettem a magasságomat. A vario időnként -5 m/s jelzett, és az oly közelinek látszó cél, egyre inkább elérhetetlennek tűnt. Korholtam magam a hibás döntés miatt, és tehetlenül figyeltem, amint a siklási szögem, a cél előtt 2-3 km-el metszi a terepszintet. Ekkor már tudtam, hogy nem lett volna szabad ilyen nagy távolságból megkezdeni a végsiklást. Mérges voltam magamra, a hibás döntésem miatt, és folytattam reménytelen siklásomat.

A talaj fölött már csak 500 m-en, ami a 2200 m-es felhőalaphoz képest nagyon-nagyon alacsonynak tűnt, a céltól kb 5 km-re, már a leszállás várható helyét kerestem, amikor egy kis izgága turbulenciát találtam. Rövidesen egy határozott féloldalas emelés talált el, ráfordulva, -3 m-es sülyedés volt az ajándék. Ahol rángat, ott emelnie is kell, - legalább is ebben reménykedtem - és reméltem, hogy a készülődő termiket még a levegőben sikerül megtalálnom. Erős sodródással keresve a termiket, egyre kisebb volt az egy körre jutó a süllyedés. 8 percet kellett eltölteni a +- 50 m magasságon belül, amikor egy nagytestű madár, nem messze tőlem, szépen mutatta a legjobb emelés helyét. Bízva genetikai alapokon nyugvó tudásában, nagy örömmel tágítottam a madár felé, és folytattam stabil emelkedésemet.

Poroszló fölé, a fotoszektorba, 1800 m-en érkeztem még mindig tekerve, és a teljesített 85 km-es céltávöröme mellett, egyre több figyelmet fordítottam aTisza-tóra, ami a falu határát képezi. Lassan de még mindig emelkedve, figyeltem a hatalmas vizet, és gondoltam, hogy normális ember ennyi víz fölé nem repül be. Fölrémlett a -5, -6 m-es süllyedések lehetősége a leáramlás miatt, a leszálló hiánya, de ugyanakkor a kihívás, a Tisza-tó átrepülésének lehetősége is ott lebegett előttem. Akkor még könnyen fogadkoztam, hogy ”ha elérem a 2000 m-t, akkor nekivágok”, de amikor tényleg elértem az általam határként megjelölt magasságot, egy kicsit már a tó fölött, dönteni kellett. Nekivágtam a hosszú útnak, és azonnal a lehetséges vészleszállóhelyeket próbáltam beazonosítani. Alattam soha nem látott ingovány, zöldes, erdős mocsár terült el. Följebb húzódzkodtam a beülőben, gondoltam ezzel is messzebb vagyok a víztől. A sejtésem a nagy süllyedéssel kapcsolatban nem igazolódott be, a tó feléig 0,3-0,5-ös süllyedéssel repültem a még imitt-amott emelő felhővel, majd a továbbiakban teljesen normális sülyedéssel 1500 m-en értem be Tiszafüred fölé. Na ez megvolt, - lélegeztem föl - és már kerestem az új kurzust Debrecen felé. A Tisza, úgy tűnt, nem csak országrészeket választ el, hanem időjárási körülményeket is. A korábban tapasztalt sűrű Cu felhőzetnek nyoma sem volt, az egyetlen egy felhőt talán 30-40 km-re láttam, de annak elérésére semmi esélyem nem volt. A repülésem a továbbiakban, egy nagy csendes végsiklás volt, amelynek végpontjául, az egyeki vasútállomást céloztam meg. Korábban már repültem itt, ezért tudtam, hogy a Hortobágyon ”valahol” leszállni, az egy hatalmas gyaloglással egyenlő. Nem erőltettem tovább a távot, hiszen emelés már egyáltalán nem volt. A GPS-ben, Poroszló után megfordítottam a kurzust, ezért a leszállás előtt 1.5 km-el, még 4-500 m-en láttam, hogy ismét átrepültem a 100 km-es határt. ”Megvan a második!” Na ez ismét nem kevés vigyorgásra adott alkalmat, s próbáltam megörökíteni a pillanatot.

Az egyeki vasútállomás a falu szélén, a síneken túl már csak a magyar puszta van. A két vasutas, a nagy melegben - szerintem kómában - ült az állomás lépcsőjén, és bambult maga elé, amikor megjelentem a látóterükben. Mint utólag elmesélték, egyikük mindössze annyit tudott mondani: ”Te ! Hogy a picsába került ez ide ?” - Ezt a modatot a Hrabal-i humorral, a ”Szigorúan ellenőrzött vonatok” hangulatában lehet igazán megízlelni, s ez számomra felejthetetlen élményt jelent.

összegezve:
2001. augusztus 07.
a megrepült szabadtáv 101 km.

kiírt feladat : Kartal - Poroszló 85 km
Teljesített céltáv : 85 km
leszállás : cél + 16 km
rep.idő : 3 óra 10 perc
Siklóernyő tipus: NOVA ARGON-26