A rendelkezésre álló meteoelőrejelzés alapján, már kora
délelőtt elkezdtem szervezni a csörlős üzemet, de nem nagyon akart összeállni
a csapat. Sas András éppen ráért, a csörlőkezelő már megvolt, de még nem volt
senki aki a csörlőautót fogja vezetni. Feleségem, Edit mentette meg a napot,
kicsit nehezen, de elvállalta, így összeállt a csapat. Azt hozzá kell tenni,
hogy éppen most csinálja a jogosítványát, akkor még éppen csak elkezdte a rutinozást.
Készültünk, és pakoltunk. Szinte az indulás pillanatában jelezte Horvai Zoli,
hogy neki éppen útba esik a kartali pálya, Ő is kijön a csörlésre. Így bebiztosítva,
már nagy reményekkel indultunk Kartal felé.
Megérkezve gyors pakolás, szerelés, és a feladat kiírása következett. Az OMSz
szerinti repmeteo 1500 méterre 350 fokos szelet jelzett, ezért Szeged látszott
a legjobb feladatnak. Viszont a felhők nem olvastak repmeteo-t, mert kitartóan
keleti irányba suhantak. Ez alapos ellentmondásnak tűnt, s okozott némi bizonytalanságot.
Az a Szeged sehogyan sem tűnt jó feladatnak. A Horvai Zoli Füzesabonyt javasolta,
de hogy megőrizzem tekintélyemet, én egy kicsit déliesebbre, Poroszlóra módosítottam,
még mindig, a bennem rögzült meteo előrejelzés alapján. Kiírtam az új feladatot,
gyors fotózás, és felkészültem a startra.
Az emelkedés, mint ilyenkor lenni szokott, a termikus aktivitásnak megfelelően
egy kicsit darabos volt. Horvai
Zoli +600m-re húzott, és a leoldás helyéhez közel, rátaláltam az első termikre.
Az első tekerés közben megfigyeltem a közeli tarlótüzeket, és igyekeztem elkerülni
az emelkedő
füstoszlopot. Emelkedés
közben egy vitorla repült be alám, és én kihasználtam a lehetőséget, hogy egy
pár felvételt csinálhatok - fölülről - a nagyobbik testvérről. Biztató volt
a találkozás, hiszen ha a vitorlák is kinnt vannak távon, akkor nem lehet rossz
idő. Még egy kis tekerés, és már nem volt más dolgom, mint elindulni a távra.
A kö
vetkező felhőt még jó kondícióban értem el,
de ami utánna következett, az maga volt a rémálom. Amikor odaértem a következő
felhőhöz, akkor már emelést nem nagyon, csakegy kis rángatást találtam alatta,
olyan darabos termikmaradványokkal, amiben emelkedni már szinte semmit sem lehetett.
Tovább menni semmi értelme nem volt, úgy tűnt egyenlő lett volna a leszállással.
Keresve a lehetséges emelkedés helyét, a termiket, igyekeztem a legkisebb süllyedést
keresve kihasználni azt. Hosszú percek teltek el, amíg megérkezett a várva-várt
emelés, amivel ismét sikerült felhőalapra emelkedni. A következő felhőnél, szinte
azonosan megismétlődött az előző eset. Nem volt sétagalopp. Idegileg eléggé
fárasztó volt, azzal a feszültséggel repülni, hogy a rossz ütemű ”felhő alá”
érkezések miatt, az egyébként bomba időben, idő előtt kikoppanok.
Ez nekem, magamnak is elég ciki lett volna, de a barátok viccelődését
kivívni az alulteljesített táv miatt, nos inkább minden figyelmemmel a termikekre
koncentráltam. Füzesabony vonalába érve, némi szemrehányást tettem magamnak,
amiért nem azt írtam ki. Horvainak igaza volt, az volt az igazi szélirány. Eszembe
jutott, hogy ez már meg lenne, viszont a cél, Poroszló, két felhő között, egy
nagy kék lukban volt. Mind a két felhő kerülő lett volna,
ezért megkezdtem, mintegy 20
km távolságból, 2000 m magasságból a végsiklást. A sikláskalkulátorom 17 fölötti
(talajhoz viszonyított) siklószámot mutatott, ezért bíztam benne, hogy elérem
a célt. Nyakasságom miatt, mint később kiderült, kemény küzdelem várt rám.
Ahogy lenni szokott, a jókedv, az utólsó felhő elhagyása után hamarosan elszállt.
Alig telt el pár perc, kellemetlen merülőzónán repültem át, és tehetetlenül,
nagyon durván veszítettem a magasságomat. A vario időnként -5 m/s jelzett, és
az oly közelinek látszó cél, egyre inkább elérhetetlennek tűnt. Korholtam magam
a hibás döntés miatt, és tehetlenül figyeltem, amint a siklási szögem, a cél
előtt 2-3 km-el metszi a terepszintet. Ekkor már tudtam, hogy nem lett volna
szabad ilyen nagy távolságból megkezdeni a végsiklást. Mérges voltam magamra,
a hibás döntésem miatt, és folytattam reménytelen siklásomat.
A talaj fölött már csak 500 m-en, ami a 2200 m-es felhőalaphoz képest nagyon-nagyon
alacsonynak tűnt, a céltól kb 5 km-re, már a leszállás várható helyét kerestem,
amikor egy kis izgága turbulenciát találtam. Rövidesen egy határozott féloldalas
emelés talált el, ráfordulva, -3 m-es sülyedés volt az ajándék. Ahol rángat,
ott emelnie is kell, - legalább is ebben reménykedtem - és reméltem, hogy a
készülődő termiket még a levegőben sikerül megtalálnom. Erős sodródással keresve
a termiket, egyre kisebb volt az egy körre jutó a süllyedés. 8 percet kellett eltölteni a
+- 50 m magasságon belül, amikor egy nagytestű madár, nem messze tőlem, szépen
mutatta a legjobb emelés helyét. Bízva genetikai alapokon nyugvó tudásában,
nagy örömmel tágítottam a madár felé, és folytattam stabil emelkedésemet.
Poroszló
fölé, a fotoszektorba, 1800 m-en érkeztem még mindig tekerve, és a teljesített
85 km-es céltávöröme mellett, egyre
több figyelmet fordítottam aTisza-tóra, ami a falu határát képezi. Lassan de
még mindig emelkedve, figyeltem a hatalmas vizet, és gondoltam, hogy normális
ember ennyi víz fölé nem repül be.
Fölrémlett a -5, -6 m-es süllyedések lehetősége a leáramlás miatt,
a leszálló hiánya, de ugyanakkor a kihívás, a Tisza-tó átrepülésének lehetősége
is ott lebegett előttem. Akkor még könnyen fogadkoztam, hogy ”ha elérem a 2000
m-t, akkor nekivágok”, de amikor tényleg elértem az
általam határként
megjelölt magasságot, egy kicsit már a tó fölött, dönteni kellett. Nekivágtam
a hosszú útnak, és azonnal a lehetséges vészleszállóhelyeket próbáltam beazonosítani.
Alattam soha nem látott ingovány, zöldes, erdős mocsár terült el. Följebb húzódzkodtam
a beülőben,
gondoltam ezzel
is messzebb vagyok a víztől. A sejtésem a nagy süllyedéssel kapcsolatban nem
igazolódott be, a tó feléig 0,3-0,5-ös süllyedéssel repültem a még imitt-amott
emelő felhővel, majd a továbbiakban teljesen normális sülyedéssel 1500 m-en
értem be Tiszafüred fölé. Na ez megvolt, - lélegeztem föl - és már kerestem
az új kurzust Debrecen felé. A Tisza, úgy tűnt, nem csak országrészeket választ
el, hanem időjárási
körülményeket is. A korábban tapasztalt sűrű Cu felhőzetnek nyoma
sem volt, az egyetlen egy felhőt talán 30-40 km-re láttam, de annak
elérésére semmi esélyem nem volt. A repülésem
a továbbiakban, egy nagy csendes végsiklás volt, amelynek végpontjául, az egyeki
vasútállomást céloztam meg. Korábban már repültem itt, ezért tudtam, hogy a
Hortobágyon ”valahol” leszállni, az egy hatalmas gyaloglással egyenlő. Nem erőltettem
tovább a távot, hiszen emelés már egyáltalán nem volt. A GPS-ben, Poroszló után
megfordítottam a kurzust, ezért a leszállás előtt 1.5 km-el, még 4-500 m-en
láttam, hogy ismét átrepültem a
100 km-es határt.
”Megvan a második!” Na ez ismét nem kevés vigyorgásra adott alkalmat, s próbáltam
megörökíteni a pillanatot.
Az egyeki
vasútállomás a falu szélén, a síneken túl már csak a magyar puszta van. A két vasutas, a nagy melegben - szerintem
kómában - ült az állomás lépcsőjén, és bambult maga elé, amikor megjelentem
a látóterükben. Mint utólag elmesélték, egyikük mindössze annyit tudott mondani:
”Te ! Hogy a picsába került ez ide ?” - Ezt a modatot a Hrabal-i humorral, a
”Szigorúan ellenőrzött vonatok” hangulatában lehet igazán megízlelni, s ez számomra
felejthetetlen élményt jelent.
összegezve:
2001. augusztus 07.
a megrepült szabadtáv 101 km.
kiírt feladat : Kartal - Poroszló 85
km
Teljesített céltáv : 85 km
leszállás : cél + 16 km
rep.idő : 3 óra 10 perc
Siklóernyő tipus: NOVA ARGON-26